2026. 06. 10., Szerda, 12:49

Visszatér Balázs Benjámin a Rákóczihoz

12 év után tér vissza Kaposvárra.

Nem levezetni érkeztem, segíteni szeretnék a klubnak, hogy megnyerje a bajnokságot – kezdte bejelentését követően Balázs Benjámin, aki 12 év után tér vissza Kaposvárra a Rákóczi csapatába. Balázs azóta megnyerte a Magyar Kupát, és nemzetközi tapasztalatot is szerzett, most viszont úgy érzi, újra a Kaposvár kötelékében akar játszani.

Balázs Benjámin a Mézgában kezdett el futballozni, majd átigazolt a Kaposvári Rákóczihoz, ahol az utánpótlásévek után előbb a második csapatban, majd azt követően az elsőben is megmutatta tehetségét. Az élvonalban 2009-ben, egy Haladás elleni találkozón mutatkozott be, s ezt a fellépést még 283 követte, így közel háromszáz NB I.-es találkozó van a lábában, melyeken 15 gólt szerzett.

– A Kaposvár, Takács Róbert révén már januárban felvette velem a kapcsolatot – árulta el a visszatérésének részleteit Balázs Benjámin. – Örültem a megkeresésének, amire titkon számítottam is, mivel a családom már egy évvel ezelőtt hazaköltözött Kaposvárra, emiatt csak ritkán tudtunk találkozni.

Amikor újra beléptem a stadionba, a dicsőségfalat és a régi csapatképeket meglátva feltörtek az emlékek. Sok minden megváltozott, fejlődött a klub és a stadion is. Jó érzésekkel tértem vissza, hiszen innét indult a karrierem, itt lettem első osztályú labdarúgó.

A jelenleg 36 esztendős, korábbi U21-es válogatott labdarúgó 2014-ben igazolt el Kaposvárról a portugál élvonalban szereplő Vitória Guimarães csapatához, majd azt követően a cseh első osztályú FK Teplice együttesénél légióskodott. 2015-ben tért haza Magyarországra, az Újpesthez, amellyel 2018-ban elhódította a Magyar Kupát. Öt évvel később az MTK Budapesthez szerződött, míg a legutóbbi négy és fél szezont a Tiszakécske együttesénél töltötte.

– Sok tapasztalatot szereztem az elmúlt években, de a mai napig ugyanaz jellemző rám: soha nem adom fel és mindig vannak céljaim – utalt vissza az elmúlt évekre Balázs Benjámin. Bár lehettem volna egy kicsit szerencsésebb az átigazolásoknál, de voltak, akikben vakon megbíztam, azonban csak a szépre és a jóra szeretnék visszaemlékezni.

A több poszton, szélsőhátvédként, középpályásként és támadóként is bevethető játékos 12 év elteltével hazatért, s a következő idénytől újra zöld-fehérben futballozik majd.

– Nem levezetni érkeztem, segíteni szeretnék a klubnak, hogy megnyerje a bajnokságot – tette hozzá Balázs Benjámin. Bíztam abban, hogy az előző idényben ez már sikerülni fog a fiúknak, hiszen tetszetős futballt játszottak és sok potenciál van ebben a fiatal csapatban. A következő szezonban bízom benne, hogy tudok segíteni a célok elérésében. Az elmúlt pár évben jobbára a jobb szélen futballoztam, már megbarátkoztam ezzel a poszttal, de korábban, főleg az újpesti időszakomban szinte mindenhol játszottam. Így a vezetőedző, Jeney Gyula, akivel már váltottam is pár szót, bárhol számíthat rám.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: