Minden hadra fogható járművet forgalomba állít a közlekedési társaság, hogy mindenki számára biztosítsa a kiszámítható utazást a pünkösdi hosszú hétvégén is, amelyen a főszezont idéző, erős forgalom várható.
A már most érzékelhető, megnövekedett utasigényekhez igazodva a legforgalmasabb vasúti és autóbuszos viszonylatokban nagyobb befogadóképességgel, szükség esetén többletférőhelyek biztosításával, valamint a rendelkezésre álló járműtartalékaik bevonásával állnak utasaik rendelkezésére. A forgalomszervezés során megkülönböztetett figyelmet fordítanak azokra az útvonalakra, amelyeken az ünnepi hétvégéken rendszeresen jelentős utasszám-emelkedést tapasztalnak.
Az ünnepi időszakokban tapasztalt utazási szokások alapján – az előszezoni és a szokásos hétvégi többletkapacitáson túl – további erősítőkocsikkal készülnek a távolsági vonatok esetében is, valamint a karbantartásokat is úgy ütemezték, hogy a lehető legtöbb jármű álljon rendelkezésre a hosszú hétvégén.
Összességében az előszezoni hétvégékhez képest már péntektől és a pünkösdi időszak egésze alatt többlet ülőhelykapacitást fognak biztosítani a vasúti járataikon, amelyek közlekedését az Országos Haváriaközpont által koordinált, az ország több pontján állomásozó, így szükség esetén gyorsan bevethető MÁVbuszok is biztosítják majd.
A főbb budapesti pályaudvarokon, Siófokon és Balatonfüreden, valamint a Tópart, Balaton InterCity és a Tisza-tó sebesvonaton diákmunkások, utasmenedzserek segítik a kerékpárosok utazását, a kerékpárok elhelyezését, illetve az utastájékoztatást.