Mivel az ukrán gabona és más termékek behozatali tilalmát veszélyhelyzeti rendelet szabályozta, az hatályát vesztette, de Bóna Szabolcs megígérte, a lehető leggyorsabban visszaállítják azt.
„A lehető leggyorsabban visszaállítjuk” az ukrán agrártermékek behozatalát korlátozó szabályokat – ígérte meg Bóna Szabolcs. Az agrárminiszter a Facebookon írta azt, hogy „a szükséges jogszabályok megalkotása folyamatban van”, és fel is sorolt több tucat terméket, amelyre visszahozzák a tilalmat.
Az ügy előzménye az, hogy az ukrán gabona behozatalát korábban az Orbán-kormány veszélyhelyzeti rendelettel tiltotta meg, ez a rendelet azonban a hatályát vesztette azzal, hogy május 13-án megszűnt a háborús veszélyhelyzet. Az új parlamenti többség már a május 9-i alakuló ülésen megszavazta, hogy 41 törvény kiegészüljön a háborúra hivatkozva meghozott rendeletekkel azért, hogy aztán ezeket később nyugodtabb munkatempóban írhassák át vagy vezethessék ki, ne egyik pillanatról a másikra szűnjenek meg, hiszen az hatalmas káoszt okozott volna. Az ukrán gabona behozatali tilalmáról szóló 2023-as kormányrendelet azonban nem került be az új jogszabályba, ezért az valóban megszűnt.
A Fidesz ellenzékbe szorulva május 20-án bejelentette, hogy javaslatot tesz az ukrán gabona behozatali tilalmára, ezt követte másnap reggel az agrárminiszter ígérete, hogy a minisztériuma „haladéktalanul áttekinti a kialakult helyzetet, és megteszi a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a magyar piac védelme ismét egyértelmű és kikényszeríthető legyen”.
A termékcsoportok, amelyekre Bóna Szabolcs a szükséges jogszabályok megalkotását ígérte, a következők:
- Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve
- Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva
- Sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva
- Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva
- Gallus domesticus fajhoz tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva
- Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve
- Zöldség (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással fözve is) fagyasztva
- Közönséges búza
- Rozs
- Árpa
- Kukorica
- Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle (köles kivételével)
- Búzaliszt vagy kétszeres liszt
- Gabonaliszt
- Másképpen megmunkált gabonaféle (pl. hántolt, lapított. pelyhesített, fényezett, szeletelt vagy durván darált); gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve, az 1006 vtsz alá tartoző rizs kivételével
- Olajrepce- vagy repcemag, törve is (a vetőmag kivételével)
- Napraforgómag, törve is
- Napraforgómag-, pórsáfránymag- és gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
- Repce- és mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
- Ropogós kenyér
- Zöldség (kivéve a cukrozott) ecet vagy ecetsav nélkül elkészitve vagy tartósítva (kivéve paradicsom és az ehető gombák), nem fagyasztva
- Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust (kivéve a szőlőlevet és a 2209 vtsz alá tartozó borecetet).