2026. 05. 20., Szerda, 20:09

Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: maximum nyolc évig maradhatna hivatalban a kormányfő

Megérkezett az Tisza Párt első nagyobb alkotmánymódosító javaslata, amely több, az elmúlt években sokat vitatott rendszerhez is hozzányúlna.

A legnagyobb figyelmet valószínűleg az a javaslat kapja majd, amely szerint a jövőben senki sem tölthetné be nyolc évnél hosszabb ideig a miniszterelnöki posztot. A tervezet szerint a korlátozás visszamenőlegesen is számítana, vagyis az 1990 után eltöltött kormányfői ciklusokat is figyelembe vennék. Tehát Orbán Viktor sem lehetne újra miniszterelnök.

A módosító javaslatot Melléthei-Barna Márton és Hantosi István nyújtotta be az Országgyűlésnek. Az indoklás szerint a demokrácia egyik alapelve, hogy a közhatalom gyakorlása időben korlátozott legyen.

A tervezet emellett a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését is előkészítené. A Lánczi Tamás vezette intézményt a Tisza már a kampány alatt is többször támadta, szerintük ugyanis a hivatal inkább politikai fegyverként működött. 

Az Alaptörvény módosítása a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat is érintené, hiszen az állam visszavenné a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait. A javaslat szerint ezek vagyona nemzeti vagyonnak minősülne, az állam pedig akár meg is szüntethetné az alapítványokat. A megszüntetett szervezetek vagyona visszaszállna az államra. A legismertebb ilyen szervezet a Mathias Corvinus Collegium, amelynek kuratóriumi elnöke Orbán Balázs.

A fideszes kétharmad még 2021-ben szervezte ki alapítványi fenntartásba az állami egyetemek jelentős részét és több más intézményt is. Az Állami Számvevőszék adatai szerint ezekben az alapítványokban 2024 végére több mint 3000 milliárd forintos vagyon halmozódott fel.

 

A Tisza első Alaptörvény-módosítása alapján tehát nemcsak új szabályok jöhetnek, hanem több, az elmúlt években kiépített rendszer is teljesen átalakulhat.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: