Nem szerepel többet a magyar férfi kosárlabda-válogatottban a kaposvári születésű Vojvoda Dávid. Az Alba Fehérvár 35 éves hátvédje 17 éven át játszott a nemzeti csapatban, ez idő alatt 160 alkalommal húzta magára a címeres mezt, és két Európa-bajnokságon is szerepelt.
Vojvoda döntéséről azt mondta, közel húsz év után eljött az idő, hogy lezárja ezt a fejezetet. Bár a szíve még vitte volna a válogatottba, az eszére hallgatott: 35 évesen már több pihenésre és regenerációra van szüksége, hogy klubszinten minél tovább pályán maradhasson.
A játékos úgy fogalmazott, nehéz volt meghoznia a döntést, hiszen a válogatott első hívó szavára mindig ment. Hozzátette: most már a fiatalabb generáción a sor, a jelenlegi keretben pedig sok olyan játékos van, aki bizonyította, hogy a legmagasabb szinten is megállja a helyét.
Vojvoda pályafutása egyik csúcspontjaként a 2017-es kolozsvári Európa-bajnokságot emelte ki, ahol a magyar válogatott továbbjutott a csoportból, többek között Romániát és Csehországot is legyőzve.