2026. 04. 30., Csütörtök, 08:04

Elődöntőben a KKK, nyerte a döntő első meccsét a FINO

A Rákóczi pedig 4 meccsel a szezon vége előtt a tabella élén az NB III-ban.

Nagyon megy a szekér a kaposvári csapatoknak az idei szezonban, női röpiseink már korábban befejezték a szezont, és a CEV Challenge Kupa bronz mellé behúztak még egy bajnoki ezüstöt is a magyar élvonalban.  A srácoknál még csak most kezdődött a döntő, ahol a tavalyi ellenfél MÁV Előre Foxconn ellen kell három győzelmet behúzni. Óriási siker, hogy idegenben sikerült elvenni a pályaelőnyt 0-3 (22-25, 23-25, 24-26), így 1-0-ás vezetésből várhatják a kaposvári visszavágót a FINO Kaposvárnál.

Az élvonalba frissen feljutó Kometa-KVGY Kaposvár egy nagyon sikeres alapszakasz után már az elődöntőbe dobbantott a tegnapi győzelmével, hiszen a rájátszásban harmadszor verték a Debrecent, így 2015 után ismét a legjobb 4 között a kaposvári kosarasok! Következő megálló: Szombathely.

A borús előjelek ellenére extra szezont hozott tető alá a Kaposvári Rákóczi csapata is, a srácok az NB III Délnyugati csoportjában vezetik a tabellát. Ugyan a Fradi megtréfálta őket hazai pályán, de 57 ponttal hármas holtversenyben még mindig a tabella élén vannak, mindössze 4 fordulóval a vége előtt. Hétvégén a Pénzügyőr ellen lehet most javítani, majd a Paks, Érd és a Dombóvár következik a bajnoki címért folytatott harc során.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: