A kaposvári kormányhivatalok dolgozóinak is különösen megterhelő volt a választási kampányidőszak, hiszen itt sem maradtak el a felsővezetésből érkező „ajánlások”, hogy részt kellene venni a Fideszes rendezvényeken létszámgenerálás céljából, alá kellene írni ajánlóíveket, vagy épp Szigetvárra kellene átugrani egy Lázárinfóra, hogy egyáltalán legyen ott valaki.
Kedden a Partizán egy videóban számolt be a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatalban zajló mindennapos felsővezetői politikai nyomásgyakorlásról. A Járási hivatalvezető Ádám Mónika elmondása szerint alapelvárás volt a Fidesz közösségi médiás támogatása, de politikai alapon ítélték meg és vizsgálták az állásra jelentkezőket is.
A dolgozók közül aki Magyar Pétert lájkolt, nem kapott fizetésemelést, hivatalnokokkal töltötték fel a fideszes kampányrendezvények közönségét, a fideszes kampányembereket pedig kormányhivatali kamuállásokban foglalkoztatták és keményen részt kellett vállalni a fideszes mozgósításban is.
Az elmondottak azért is teljesen szürreálisak, mert a kormánytisztviselőknek mindezek nem lehetnek feladatai, politikai véleményük, és nézeteik lehetnek, de politikai párt érdekében tevékenységet nem lehet folytatni, ezek akár hivatali jogsértésnek is minősülhetnek.
A történetek közül több is ismerősen csengett számunkra, ezért körbekérdeztünk a kaposvári kormányhivatalok munkatársai között is. Megyeszékhely révén városunkban több ilyen is van, Somogy Vármegyei Kormányhivatal és Kormányablak a Nagy Imre téren, Kormányablak a Kossuth téren, Járási Hivatalok a Kontrássy utcában vagy a Bajcsy-Zsilinszky utcában, és még sorolhatnánk, így több, különböző helyen is utána kellett járnunk a dolgoknak.
Több forrásunk is egybehangzóan megerősítette, hogy itt is voltak hasonló esetek sőt, több pontban kifejezetten egyeztek a vezetői utasítások és úgymond „ajánlások” a dolgozók felé. Például a január 24-i, kaposvári Háborúellenes gyűlésen, valamint a március 16-i, Orbán Viktor országjárásának kaposvári állomásán is erősen ajánlott volt a megjelenés.
„Kötelezővé nem tették, de az utasítás egyértelmű volt, és tudtuk, hogy nézik, ki van ott és ki hiányzik.”
Ezzel szemben azt is elmondták, hogy a dolgozók közösségi aktivitását is figyelték. Tudták, ki kedvelte Magyar Péter oldalát, vagy bármelyik bejegyzését, ki az, aki meg is osztotta azokat, vagy mit kommentelt azokhoz. Természetesen ha Kaposváron járt a Tisza elnöke ott is monitorozták, hogy a kaposvári kormányhivatalok mely dolgozója jelent meg a helyszínen.
„Volt, akit ez már végképp nem érdekelt és elment a gyűlésre, de sokan féltek kimenni meghallgatni a beszédeket. Hallottunk olyat is, hogy valakinek elege lett az állandó nyomásból és fel is mondott.”
És a Fideszes rendezvényeken való részvétel nem csak Kaposvárra korlátozódott. Több forrásunk is állította, hogy a szigetvári Lázárinfóra is felajánlották, hogy elviszik őket, mert az előzetes létszám nem volt elegendő.
„A március 15-i budapesti rendezvényre is lehetett közös busszal menni, még szendvicset is ígértek.”
Nyílt titok volt a kollégák között, hogy a hivatali dolgozók közül többen is munkaidőben végezték a Fidesz telefonos mozgósítását. Ehhez nem kellett szabadságot kérniük, egyszerűen csak elmehettek a helyükről, hogy nekilássanak körbetelefonálni a listájukon szereplő telefonszámokat.
Természetesen az ajánlóívek is jártak az asztalokon, ám meglepetésre nem a Fidesz ajánlóívei.
„Azoknak, akiket megbízhatónak tartottak más pártok ajánlóíveit hozták aláírásra. Találkoztunk a Munkáspárt ajánlásaival sőt, a végül el sem indult NÉP-es Magyar Róbert ajánlóíveivel is a hivatalban.”
Az utolsó napokban már a látszatra sem adtak, több osztály munkatársai is elismerték, hogy a közhangulatot „javítva” gyakran hangoztatták az osztályvezetők, hogy jó helyre kell tenni az x-et vasárnap, vagy mind háborúba fognak menni.
Az április 12-i választásokat követően érezhetően megváltozott a hangulat. Nagy a csend, a dolgozók hangulata jobb, de a felsővezetésben senki nem nyugodt - mondta egyik forrásunk.