2026. 04. 10., Péntek, 05:40

Fiatal magyar tehetséget igazolt az Aston Martin - Óriási lehetőség Nagy Roland előtt

Nagy lépést tett a Forma–1 felé vezető úton a 13 éves Nagy Roland: a fiatal magyar gokartversenyző bekerült az Aston Martin Aramco Formula One Team juniorprogramjába.

A brit istálló csütörtökön jelentette be, hogy két új fiatal tehetséggel bővíti akadémiáját: az egyikük a magyar származású Nagy Roland, aki ezzel az első hazai gokartos lett, akit már ilyen korán egy Forma–1-es csapat támogat.

A galántai születésű, magyar színekben versenyző Roland az elmúlt időszakban az egyik legerősebb utánpótlás-sorozatban, az OK-Junior kategóriában hívta fel magára a figyelmet. Több rangos nemzetközi sorozatban is bizonyított, futamgyőzelmet is szerzett, így nem véletlen, hogy az Aston Martin is felfigyelt rá.

A fiatal versenyző karrierjét ráadásul már korábban is komoly szakmai háttér segítette: együtt dolgozik az A14 menedzsmenttel is, amely többek között Fernando Alonso projektje.

Az Aston Martin akadémiája nemcsak névleg jelent komoly előrelépést: a program technikai támogatást, szimulátoros felkészítést, fizikai edzést és szakmai mentorálást is biztosít. Nagy Roland a bejelentés után úgy fogalmazott: hatalmas lehetőség számára, hogy egy ilyen csapat segíti a fejlődését.

Innen pedig már csak egy dolgot lehet kívánni: irány a királykategória, Roli!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: