Nemcsak a munkájukat, hanem a húsvéti helytállásukat is megköszönték a lakók a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. dolgozóinak. A kedves gesztusok között egy igazán különleges, kukásautót ábrázoló hímes tojás is érkezett, a cég ugyanakkor arra is figyelmeztetett: csalók időről időre megpróbálnak a nevükben pénzt kicsalni a lakosságtól.
A Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közleményben mondott köszönetet azoknak a kaposváriaknak, akik a húsvéti ünnepek alatt is apró, kedves figyelmességekkel ismerték el a kollégáik munkáját.
Mint írták, külön örömöt jelentett számukra az a különleges hímes tojás is, amelyen egy kukásautó szerepel. A társaság szerint az ilyen gesztusok sokat jelentenek azoknak, akik az ünnepi időszakban is dolgoznak a város tisztaságáért.
A cég ugyanakkor fontos figyelmeztetést is megfogalmazott. Tapasztalataik szerint időről időre – korábban főként karácsony környékén, de más időszakokban is – előfordul, hogy csalók a társaság nevében próbálnak pénzhez jutni. Ezek az emberek a lakossághoz becsengetve kérnek anyagi juttatást, azt a látszatot keltve, mintha a szolgáltatóhoz tartoznának.
A hulladékgazdálkodási cég hangsúlyozta, hogy ettől teljes mértékben elhatárolódik, és kiemelte: munkatársaik sem pénzt nem kérnek, sem pénzt nem fogadhatnak el a lakosságtól.
Arra kérik a kaposváriakat, hogy legyenek óvatosak, és ne dőljenek be az ilyen megkereséseknek.