„Aki gyermeket mérgez meg… annak a legszigorúbb törvények is kevésnek tűnnek” – ezzel a felütéssel osztott meg megrázó hangvételű bejegyzést a Facebookon Horváth László, aki a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosként dolgozik.
A poszt szövege szerint egy 28 éves, kaposvári nő áll bíróság elé kiskorú veszélyeztetése és kábítószer-kereskedelem miatt. A kormánybiztos a bejegyzésében „Csak erős idegzetűeknek!” figyelmeztetéssel vezette fel a videót, és azt írta: „Nincs irgalom”.
A közösségi oldalon közzétett – elhomályosított arccal és torzított hanggal bemutatott – felvételen G. Amanda egy 3 év körüli kisfiúhoz beszél, miközben a gyerek egy fóliáról, szívószál segítségével „kristálynak” tűnő anyag füstjét szívja.
A nő több mondattal is instruálja a gyereket, majd megkérdezi tőle, „jó volt-e”
A videó további részében az látható, amint a hatóságok bilincsben kísérik az érintett "édesanyát".
FRISSÍTVE: Cikkünk megjelenése után a police.hu közzétette hivatalos közleményét:
A kaposvári nyomozók január 30-án a DELTA Program keretében tartottak kutatást egy belvárosi lakásban, ahol kábítószergyanús anyagokat és drogfogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le. Az akciót előkészítő nyomozás során olyan információk jutottak a hatóság tudomására, hogy az ingatlanban lakó 28 éves nő kristályt fogyaszt, illetve kereskedik is azzal. Több alkalommal nyúlt kábítószerhez a 3, illetve 8 éves gyereke jelenlétében, sőt nagyobbik gyermekével többször a vevőit is kiszolgáltatta. Az egyik ilyen esetről videófelvétel is készült, amin látható, hogy a kisgyermek már egy betanult mozdulatsort ad elő.
Az egyenruhások a nőt elfogták és előállították Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem, valamint kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. A gyermekek elhelyezéséről szintén gondoskodtak.