Egy hatvanas éveiben járó férfi és három társa – két férfival és egy nő - stróman cégek által kibocsátott fiktív számlák befogadásával több száz millió forint adóhiányt okoztak az állami költségvetésnek.
A bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó férfi ügyvezetője volt egy Siófokra bejegyzett lapterjesztéssel foglalkozó Kft.-nek. A vádlott 2019-ben elhatározta, hogy a cég adófizetési kötelezettségének minimalizálása érdekében olyan már működő vagy frissen létrehozott stróman cégeket keres, amelyektől lapok gyártásával és terjesztésével kapcsolatos fiktív számlákat fogad be.
A bukócégek valótlan számlázásának összehangolásában a vádlottat egy érdi férfi segítette, akinek a közreműködésével négy stróman vállalkozást szerveztek be, melyeket két másik vádlott irányított. A stróman cégek a számlákon szereplő szolgáltatások teljesítéséhez sem személyi, sem tárgyi feltételekkel nem rendelkeztek, és a vádlott Kft.-je felé irányuló számlakibocsátásban félévente váltották egymást.
A vádlott Kft.-je ezzel a módszerrel 2019 januárja és 2021 májusa között összesen 2,9 milliárd forint értékű fiktív számlát fogadott be a stróman cégektől, majd azokat az adóhivatalhoz benyújtott ÁFA bevallásoknál felhasználta, ezáltal 621 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a vádlottal és a fiktív számlázásban aktívan közreműködő társával szemben végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabására, illetőleg a stróman cégeket működtető vádlottak közül a nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetésre, míg a férfi esetében pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
A főügyészség emellett indítványt tett a vádlott Kft.-jével szemben több mint 500 millió forint összegű vagyonelkobzás és pénzbüntetés alkalmazására is.