2025. 12. 03., Szerda, 12:41

Újra lehet valós időben követni a vonatok késését a MÁV saját fejlesztésű appjával

Új applikációt fejlesztett a MÁV, amellyel valós időben, térképen lehet követni a közlekedő járatokat és azt, hogy mennyi késést hoztak össze.

2 hónap alatt 170 millió forintot fizetett vissza a MÁV az utasoknak a késések után

2 hónap alatt 170 millió forintot fizetett vissza a MÁV az utasoknak a késések után

Elmondásuk szerint ezzel az összeggel még bőven az éves keret alatt maradnak. 

A járműikon jobb felső sarkában látható piros pont egyértelműen mutatja, ha egy járat a késési biztosítással kompenzált, 20 perces késési határt meghaladja, így az utas jogosulttá válik a menetjegy 50%-ának visszatérítésére 

- áll a közleményben.

Az állami vasúttársaság térképes útvonaltervező és járatinfó-szolgáltatása MÁVPlusz néven érhető el mobilis alkalmazásban és webes felületen is.

A MÁV idén júniusban lőtte le a Vonatinfó térképes vonatkövető rendszert, amely évek óta működött, és arra volt jó, hogy színkódos pöttyök révén könnyen követhetők voltak benne a vonatok késései, a pillanatnyi forgalmi helyzet bárki számára.

Itt a Holavonat.hu - Civilek pótolták a leállított Vonatinfót

Itt a Holavonat.hu - Civilek pótolták a leállított Vonatinfót

Miután a MÁV szombat reggel lekapcsolta a Vonatinfó térképes szolgáltatását, egy lelkes fejlesztői csapat hétvégén elkészítette a pótlását: ez lett a Holavonat.h - számolt be a Telex.
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: