Befejeződött a körépület és a régi tanügyi épület 517 millió forintos felújítása Kaposváron. A fejlesztéstől 30–35 százalékos energiamegtakarást várnak.
Átadták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának 517 millió forintból felújított épületeit hétfőn. A kivitelezést a Pillér Invest Kft. vállalta el.
A MATE az eseményről a közölt háttéranyagában azt írta:
az európai uniós forrásból finanszírozott, az energetikai korszerűsítést célzó munkálatok a helyi védettség alatt álló körépületet, valamint a régi tanügyi épületet érintették.
A kivitelező gondoskodott a tetők hőszigeteléséről, a nyílászárók cseréjéről, a modern villámvédelmi rendszer kiépítéséről és egyebek mellett a régi tanügyi épületben az iroda- és szemináriumi helyiségek fűtését és hűtését biztosító hőszivattyús rendszer telepítéséről is - tették hozzá.
Jelezték, a fejlesztés 5500 négyzetméteren zajlott, annak eredményeként a két épület fenntartási költsége várhatóan 30-35 százalékkal csökken.
Gyuricza Csaba egyetemi tanárt, a MATE rektorát idézve kitértek arra, hogy a kampuszt érintő beruházások folytatódnak:
a tervek szerint egymilliárd forintból modernizálják az auditóriumot, valamint felújítják a kollégium és a könyvtár tetőszerkezetét, elvégzik az épületek energetikai korszerűsítését is.