2025. 12. 01., Hétfő, 00:00

Három sávosra bővítik az M7-est Budapest és a Balaton között

Megkapta az építési és környezetvédelmi engedélyeket az M7-es autópálya nagyívű fejlesztése, így már a kivitelezési tervek készítése zajlik – erősítette meg a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt..A Balaton felé tartó nyári forgalom miatt évek óta sürgető igényként jelentkező bővítés teljes szakaszon új lendületet kaphat.

A tervek szerint két és fél év múlva, 2027 harmadik negyedévében elindulhat az egyik legfontosabb hazai autópálya bővítése. Most készülnek az M7-es autópálya fejlesztésének kiviteli tervei, és 2031-re fejeződhet be a kivitelezés – írta az origo.hu.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től (MKIF) kapott tájékoztatás szerint az M7-es autópálya fejlesztése az engedélyezési tervfázisnál tart: a projekt már rendelkezik az érvényes építési és környezetvédelmi engedélyekkel, jelenleg a kiviteli tervek készítése zajlik.

A kormány még egy 2012-es kormányrendelet alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította az M7-es autópálya Budapest és Balatonvilágos közötti szakaszának 2-szer 3 sávosra bővítését, amelynek gazdája a magyar gyorsforgalmi hálózat működtetését és fejlesztési feladatait ellátó MKIF.

A beruházásra azért van szükség, mert a nyári hónapokban állandók a torlódások Budapest és a Balaton között. Annak ellenére, hogy a főváros felé megépült korábban a három sáv, a dugók így is egyre gyakoribbak. Ezt a forgalomszámlálási adatok is alátámasztják, Székesfehérvárig az átlagos napi gépjárműszám az elmúlt években rendre 50 ezer körül alakult, ezzel az ország egyik legzsúfoltabb autópályájává vált az M7-es.

Az autósztráda fejlesztése a Koncessziós Szerződésben vállaltaknak megfelelően 2027. szeptember 1-el kezdődik és 2031. augusztus 31-ig, tehát négy évig tart majd.

A beruházás a 16+249 kilométerszelvénynél kezdődik és a 90+603-nál ér véget. Ám nem lesz végig háromsávos a pálya:  míg a 16+249 és a 70+500-es szelvény között, az M0–Szabadbattyán közti szakaszon 2×3+ITS sávot építenek, addig a 70+500-es szelvény és a 90+603 szelvény között, a Szabadbattyán – Balatonvilágos közti szakasz esetében 2×2+ITS sáv kialakítását tervezik.

A beruházás részeként, az M7-esen végig új közlekedésirányítási és digitális felügyeleti rendszert építenek ki, amely valós időben figyeli a forgalmat, és szükség esetén automatikusan beavatkozik. Ahol szükséges, ott a hidakat, felüljárókat is újjáépítik, hiszen ezek a műtárgyak nem mindenhol felelnek meg az új keresztmetszeti követelményeknek, mert a kiszélesített M7-es nem férne el alattuk/felettük.

A beruházás eredeményeként az autópálya legforgalmasabb szakaszának, az M0 és a Balaton közötti résznek növekedni fog a kapacitása, aminek köszönhetően jobban kezelhetővé válik a nyári csúcsidőszak megnövekedett forgalma.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: