Egy friss genetikai vizsgálat több száz kutyafajtát elemzett, és arra jutott: jóval több farkas-DNS kering a mai kutyákban, mint eddig gondoltuk. A Live Science által ismertetett tanulmány szerint legalább 264 fajta hordoz valamilyen mértékű farkas-örökítőanyagot - csak nem egyformán.
A lista élén azok a kutyák állnak, amelyeket eredetileg is tudatos keresztezéssel hoztak létre: a csehszlovák farkaskutya és a saarloosi farkaskutya génjeiben akár 40% is lehet a farkastól származó rész. Ez messze meghaladja az átlagos 0–5%-os értéket, amely a legtöbb kutyára jellemző. Általánosságban igaz, hogy a nagyobb testű, munkára tenyésztett kutyák (szánhúzók, vadászok, házőrzők) több farkas DNS-t hordoznak.
De azért máshol is felbukkan a vad ősök öröksége: például a csivava is hordoz farkast. Egészen pontosan 0,2%-ban - bár szerintünk van az több is. És ha ezen most felnevettél, akkor egyrészt biztos nincs a közeledben egy kistestű démonkutya, másrészt ha mellé teszed, hogy a bullmasztiff és a bernáthegyi genetikai vizsgálata nulla farkas-azonosságot mutatott, máris komolyabban veszed a tenyérnyi fenyegetést.
Mert igen, hivatalosan a legelszántabb kéziporszívó közelebb áll a farkashoz, mint egy bernáthegyi. A genetika néha ilyen kegyetlen.
A tanulmány arra is rámutatott, hogy a farkas-DNS jelenléte nem egyenlő a vadabb természetű kutyával. Még a magasabb arányt hordozók is tökéletesen hűséges, szelíd társakká váltak az évezredek során. A genetikai örökség inkább bizonyos külső jegyeket és viselkedési vonásokat módosíthat, mintsem a háziasított természet alapjait. Szóval bár néhány fajtában még erősen ott lüktet a farkas múltja, a kanapé sarkán összegömbölyödve ebből legfeljebb csak a fülüknél vehetünk észre valamit.
