2025. 11. 13., Csütörtök, 10:06

Mostantól a keresztény kultúrán alapuló értékrendre is kell nevelni az óvodásokat

Rendeletben módosította a kormány az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet egyik pontját, így a jövőben már nem a „kulturális” értékeket, hanem a „keresztény kultúrán alapuló értékrendet” kell közvetíteni az óvodáknak – áll a Magyar Közlönyben szerdán megjelent rendeletben.

A vonatkozó kormányrendeletben felsorolják az óvodai nevelés általános feladatait, majd a fenti részt részletesen is kifejtik az érzelmi, az erkölcsi és az értékorientált közösségi nevelés alcímnél.

 

A szöveg eredetileg úgy szólt, hogy „az óvoda a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja, hogy rá tudjon csodálkozni a természetben, az emberi környezetben megmutatkozó jóra és szépre, mindazok megbecsülésére”.

Ez változott most arra, hogy „az óvoda a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a keresztény kultúrán alapuló értékrend, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja, hogy rá tudjon csodálkozni a természetben, az emberi környezetben megmutatkozó jóra és szépre, mindazok megbecsülésére”.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: