A férfi először egy családi házból akart alkoholos italt lopni, majd lapáttal, illetve karóval felfegyverkezve rontott szomszédaira.
A harmincas éveiben járó férfi 2025 februárjában azért, hogy szeszes italhoz jusson, egy ásóval betörte a nagybajomi ház bejáratát. Mivel az ingatlan riasztóval volt biztosítva, ami hangosan jelezni kezdett, ezért megijedt és anélkül, hogy az lakóházba bement volna, távozott.
A férfi 2025 márciusában, majd 2025 májusában nagybajomi szomszédait inzultálta. Egyiküknél egy vaslapátot vett magához és az utcafronti kerítést ütlegelve fenyegette a szomszédot, amely cselekményének a kiérkező rendőrök vetettek véget.
A második alkalommal egy fakarót vitt magával, és az utcáról a kiskapuban álló férfit fenyegetve szidalmazta, valamint bal felső karján meg is ütötte. A vádlottal szemben ekkor szintén a rendőröknek kellett intézkednie
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a különös visszaeső terhelttel szemben börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.