A Napszentély-kilátó Magyarhertelend és Orfű között félúton, egy dombtetőn állt. A 23 méter magas kilátóból szép kilátás nyílt a Mecsek lankáira. A négyszintes, egyedi formájú, szép fakilátót 2007-ben adták át. Nevét onnan kapta, hogy az eredeti tervek szerint napóraként is "működött" volna. 2016-ban villám csapott bele, azóta éltveszélyes volt, nem lehetett látogatni. Hamarosan új kilátó épül a helyén. - írja a pécsaktuál.hu.
Ez a lehetőség volt a legegyszerűbb az elkorhadt kilátó lebontásához. A tartóoszlopakat elvágták, és irányítottan döntötték le.
„A bontás során kiderült, hogy a fa tartószerkezet veszélyes állapotban volt, elkorhadt, a sok évvel ezelőtti villámcsapás nélkül is zárva kellett volna tartani a kilátót. Pályázati forrásból tudjuk most újjáépíteni, az anyagiak rendelkezésre állnak. Az új fém tartószerkezet már gyártás alatt van, amely fa borítást fog kapni, ezáltal szépen illeszkedik a természet adta környezetbe, és a sziluett is emlékeztetni fog a régi kilátóra. A kilátó mellett próbálunk kialakítani további létesítményeket: kerékpártárolót, nyársalási lehetőséget, esőbeállót, esetleg egy kis büfét” – írta Bakó Norbert Magyarhertelend polgármestere a falu közösségi oldalán.
A régi kilátó helyére néhány hónap alatt új, fémvázas kilátó épül, amely valamivel alacsonyabb lesz, de a kilátás változatlan marad. A látványterv szerint így fog kinézni a kilátó: