2025. 09. 08., Hétfő, 06:59

A kaposvári Szerafin Zsófi és Kiszli Vanda páros ezüstérmes a maraton kajak-kenu vb-n

A Szerafin Zsófia, Kiszli Vanda duó ezüstérmet szerzett vasárnap a női kajak kettesek versenyében, 25,5 kilométeren a győri kajak-kenu maraton világbajnokságon. -  számolt be róla az M4sport.hu.

A viadal zárónapján verőfényes napsütés és kellemes hőmérséklet várta a versenyzőket és a szurkolókat az Aranyparton, ahol a korábbi napokhoz hasonlóan remek volt a hangulat. Tizenegy órakor aztán öt perc különbséggel elrajtolt a felnőtt női kajak, illetve férfi kenu kettesek versenye, hazai érmes remények leginkább az előbbi küzdelemben lehettek.

A vb-n három számot vállaló – csütörtökön, rövid körön harmadik, szombaton, egyesben pedig második -, 31 éves Kiszli Vanda kilenc világbajnoki címéből kettőt ebben a számban szerzett, 2017-ben Mihalik Sárával, két éve pedig Kőhalmi Emesével nyert aranyérmet. Ezúttal a 20 éves kaposvári Szerafin Zsófiával készült az újabb győzelemre, jó előjel volt, hogy a nyári Európa-bajnokságon megnyerték ezt a számot.

A rajt után egy ötös élboly alakult ki a két hazai egységgel – a másik a Sinkó Panna, Csépe Panna kettős volt -, valamint a két dél-afrikai és az egyik spanyol hajóval. Ez az ötösfogat körökön keresztül együtt rótta a kilométereket, majd az ötödik körben, a negyedik futószakaszhoz közeledve már csak három egység küzdött az élen: Kiszliék, Sinkóék és a két rutinos spanyol, Tania Fernandez és Tania Alvarez.

Kisvártatva aztán a dél-afrikai Jenna Nisbet és Jade Wilson visszazárkózott, igaz csak kis időre, mert a hajrában már újra csak a magyarok és a spanyolok csatáztak az érmekért. Az utolsó futószakasz után a spanyolok tették először a vízre a hajójukat, és minimális előnyüket sikerült megőrizniük a célig, Szerafinék lettek a másodikok, a Lágymányosi Sparit erősítő Sinkó és az újpesti Csépe pedig a harmadik.

Nagyon elégedettek vagyunk, én úgy érzem, hogy mi nyertünk. Hiába ezüstérem kerül a nyakunkba, nekem ez olyan, mintha arany lenne

– értékelt az MTI-nek a parton Szerafin Zsófia.

Eredmények:

férfi C-2 (21,8 km), világbajnok:

Rui Lacerda, Ricardo Coelho (Portugália) 1:35:45.63 ó
2. Jaime Duro, Manuel Garrida (Soanyolország) 1:36:34.96
3. Mateusz Zuchora, Mateusz Borgiel (Lengyelország) 1:37:32.65
…8. Laczó Dániel, Bakó Tamás 1:43:29.42

női K-2 (25,5 km), világbajnok:

Tania Fernandez, Tania Alvarez (Spanyolország) 1:51:26.22 ó
2. Szerafin Zsófia, Kiszli Vanda 1:51:27.11
3. Sinkó Panna, Csépe Panna 1:51:28.89

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: