2025. 09. 08., Hétfő, 10:18

A Gárdonyi Sportköre zsebelte be a legtöbb voksot a Tesco pályázatán

A Tesco 2025-ben is meghirdette a gyermekeket, fiatalokat és helyi közösségeket fejlesztő kezdeményezések megvalósítását támogató pályázati programját, amiben körzetünkben a kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolájának Sportköre szerezte meg az első helyet, így pedig fél milliós támogatást sikerült elnyerniük. 

Július 14. és augusztus 10. között közel 2 millióan szavaztak az áruházlánc „Start a jövőért” pályázati programjában a fiatalokat, elsősorban óvodás- és iskoláskorúakat támogató helyi projektekre, hogy eldöntsék, melyik mennyi támogatást kapjon. A nyertes 164 szervezet összesen több mint 56 millió forinton osztozik. Mind az 58 körzetben a legtöbb voksot begyűjtő szervezet 500 ezer, a második helyezett 300 ezer, míg a harmadik helyen végző 150 ezer forintot fordíthat projektje megvalósítására.

A kaposvári áruházban lehetett leadni a voksokat a nyár folyamán, és most szeptember elején került kihirdetésre, hogy a legtöbb szavazatot a Gárdonyi Sportköre szerezte, Vigyázz, kész, fény! elnevezésű pályázatával. A megnyert összeg egy különleges nyereményben ölt testet: ugyanis a gyerekek hamarosan birtokba vehetik a szuper Reaction Hungary Blazepod mozgásfejlesztő eszközt-osztották meg követőikkel Facebook oldalukon. 

Gratulálunk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: