Továbbra is elképesztő ütemben gyarapodik Mészáros Lőrinc és családjának céges vagyona - derül ki a Forbes friss becsléséből. Az üzleti magazin szerint egy év alatt két és félszeresére nőtt a családi birodalom értéke, 627,5 milliárdról 1549,8 milliárd forintra, azaz több mint másfél billió forintra.
A vagyontömeg mögött olyan vállalatok állnak, mint az Opus Global Nyrt., a Talentis Agro, a Talentis Group, a V-Híd Zrt., a Fejér B.Á.L. Zrt., valamint az MBH Bank, amely az egyik legnagyobb hazai pénzintézet.
A milliárdoslistán tavaly már feltűnt, de a Forbes legértékesebb családi vállalatainak listáján először látjuk az egybillió forintos varázsszámot. Akihez kötjük, persze ugyanaz.
A Mészáros-család céghálózatának vezetésében már a milliárdos gyerekei is aktívan részt vesznek:
-
a legidősebb lány, Beatrix az MBH Bank leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyettese,
-
Ágnes és ifj. Lőrinc pedig különböző leányvállalatok felügyelőbizottságában és a tulajdonosi körben is megjelennek.
A Forbes szerint Mészárosék messze lekörözik a hazai mezőnyt. A második helyen a Felcsuti család áll (MPF Holding - 501,8 milliárd forint), míg a dobogó harmadik fokára Csányi Sándor családja fért fel, akik a Bonafarm-csoport révén 400 milliárd forint körüli értékkel rendelkeznek.