Lezárta a kiskorú veszélyeztetése ügyében zajló eljárást a nagykanizsai rendőrkapitányság, és megállapította, hogy nem történt bántalmazás a piarista fenntartású nagykanizsai Boldog Donáti Celesztina Óvodában a nyár elején indult ügyben. Ezért az eljárást a rendőrség augusztus végén bűncselekmény hiányában megszüntette – közölte kedden a Piarista Rend Magyar Tartománya.
A piaristákhoz június elején érkezett bejelentés állítólagos határátlépésekről, melyeket a rend a jogszabályok értelmében továbbított az illetékes hatóságok felé. A helyszínen vizsgálatot végzett a Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsa (BITT), amelynek feladata, hogy gyermekvédelmi bejelentések esetén eljárjon. A hatósági eljárások lezárultáig az érintett pedagógust az intézményvezető felmentette a munkavégzés alól. A rend augusztusban bocsánatot kért azért, hogy késedelmesen intézkedett.
Hozzátették, hogy bár a mostani eljárást lezárták, a fenntartó számára az ügy tanulságai nem évülnek el. A Piarista Rend továbbra is fontosnak tartja a már meglévő szakmai protokollok fejlesztését, hogy egyre hatékonyabb gyermekvédelmi rendszert működtessenek, minden esetleges ügyből tanuljanak – hangsúlyozták.
Az ügy érdekessége, hogy közben az Eduline-nak egy érintett arról beszélt, már 10 évvel ezelőtt is ez volt a helyzet a Boldog Donáti Celesztina Óvodában. „Az én időmben a félelem, az erőszak és a megaláztatás a mindennapok része volt” - fogalmazott a most 16 éves fiú, aki 4 éves korától másfél évig járt az óvodába. Kifejtette: előfordult olyan, hogy a pedagógus erőszakkal tömte a szájába az ételt azoknak a gyerekeknek, akik azt nem szerették, vagy nem tudták befejezni az étkezést. De volt olyan pedagógus is, aki a szerinte nem jól viselkedő gyerekeket külön szobába vitte és ott bántalmazta - emlékszik arra, hogy egy ilyen esetnél az óvónő percekig verte őt, és akkor sem állt le, amikor bocsánatért könyörgött.