2025. 07. 31., Csütörtök, 16:34

Gyökeresen átalakul a palackvisszaváltás rendszere, nem mindenkinek fognak tetszeni a változások

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. szeptember 1-jétől új, sávos díjrendszert vezet be a palackvisszaváltásban, amely a kisebb boltok számára kimondottan kedvező lehet. Az eddigi egységes díjazás helyett mostantól a boltok mérete és a visszaváltás módja alapján kapják a kezelési díjat, emellett szigorítanak is.

Az új rendszer szerint

  • a kézi visszaváltók és a 200 négyzetméternél kisebb boltok 11,50 forintot,
  • a 200-400 négyzetméter közötti automatások 7,50 forintot,
  • a 400 négyzetméter feletti boltok pedig 3,50 forintot kapnak minden palack után.
Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Ez a változtatás a kisebb boltok számára komoly ösztönző lehet, hiszen a jelenlegi, 5 forintos kézi visszaváltási díj több mint a duplájára nő majd.

A MOHU döntése mögött az áll, hogy az eddigi rendszerben a nagyobb boltok aránytalanul nagy szeletet hasítottak ki a kezelési díjakból. Az elmúlt évben kifizetett 18 milliárd forint több mint 80 százaléka a nagyobb kereskedelmi egységekhez került, miközben a kisebb boltok, amelyek szintén fontos szerepet játszanak a rendszer működésében, jóval kevesebb pénzt kaptak.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: