Végrehajtás alatt álló gépjárművekre és ingatlanokra vonatkozó vásárlási lehetőség ígéretével ejtette tévedésbe áldozatait.
A negyvenes éveiben járó férfi négy ismerősének azt állította, hogy a kapcsolatai és a munkája révén a piaci árnál lényegesen olcsóbban tud hozzájutni végrehajtás alatt álló, illetve a hatóságok által lefoglalt gépjárművekhez és ingatlanokhoz. A férfi azt is felajánlotta, hogy egy általa meghatározott – a vételárat, illetve az ügyintézés díját magába foglaló – összeg előre történő megfizetése esetén közreműködik abban, hogy a sértettek ilyen autókat és házakat tudjanak megvásárolni.
A vádlott azonban valójában nem rendelkezett az általa említett kapcsolatokkal, és nem is végzett olyan munkát, hogy az ígéreteit be tudja tartani,
a 2021 és 2023 között átvett összegeket pedig a saját és családja megélhetésére fordította, ilyen módon négy sértettnek összesen több mint négymillió forint kárt okozott, amit azóta sem fizetett vissza
Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal a sértetteknek okozott kár megtérítésére is kötelezze az elkövetőt.