Június 7-én Kaposváron is megszólal a világ – nem túlzás, hiszen ezen a napon hat kontinensen, több mint 30 országban, több száz helyszínen rendezik meg az Orgonák éjszakáját, a nemzetközi programsorozathoz pedig idén is csatlakozik városunk!
Az Orgonák éjszakája mára valódi világfesztivállá nőtte ki magát. A budapesti Zeneakadémiától a Notre Dame orgonistájáig, argentin operaénekestől indiai templomig – ugyanazon a napon szólal meg a hangszerek királynője. A Filharmónia Magyarország szervezésében pedig idén még erősebb nemzetközi összefogás valósul meg: 6 kontinensen, 30 országban, 38 külföldi helyszínen több, mint 200 programot szereznek június 7-én, pünkösd szombatján, az Orgonák éjszakája során. Az esemény célja egyszerű, de nagyszerű: közelebb hozni az emberekhez az orgonát, ezt a monumentális és sokoldalú hangszert – legyen szó templomról, színházról vagy akár cirkuszról!
Kaposvári délelőtt: mese, játék, orgona
Kaposvári nyitányként 11 órától a Szivárvány Kultúrpalota ad otthont egy igazán különleges előadásnak, mely a Bábos mesejáték orgonamuzsikával nevet viseli. Kéménczy Antal orgonaművész és a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábos hallgatói – Russa Karina, Novák Flóra és Szakács Nadin – közösen vezetik be a kicsiket (és a játékos lelkű felnőtteket) az orgona mesés világába. Ez a program garantáltan elfeledteti a "komolyzene" szót – itt minden él, mozog, játszik, zenél!
Este: klasszikus csúcsművek templomi fénnyel
Este 21:00-tól a Szent Margit-templomban jön a nap koronája: egy különleges hangverseny Kriszta Kinga (szoprán), Horváth István (tenor) és Jean Klára (orgona) előadásában. A műsorban igazi klasszikus gyöngyszemek szólalnak meg – Verdi, Mozart, Mendelssohn, Bizet és mások művei, csupa szívvel, csupa lélekkel. Egy koncert, ahol az orgona nem csak kísérő, hanem egyenrangú főszereplő.
Ott a helyed, ha szereted a különleges élményeket.
Ez nem csak klasszikus zene – ez hang, történet, varázslat, élő zene testközelből. Egyedi, és garantáltan más, mint amit megszoktál.