Az Egyesült Királyságban és Írországban több gyermek is kórházba került jégkása fogyasztása miatt, ezért a szakemberek azt kérik a szülőktől, hogy ne adjanak ilyet a nyári melegben a nyolc évesnél fiatalabbaknak – írja a Science Alert.
Az Archives of Disease in Childhood szaklapban megjelent kutatás szerint a problémát az okozza, hogy ezekbe az italokba gyakran glicerin van, ami gátolja a fagyást, és édesítőként is szolgál. A túl sok jégkása fogyasztása azonban glicerinmérgezést okozhat, ami a gyerekekre még veszélyesebb, mint a felnőttekre: alacsony vércukorszintet eredményez, és eszméletvesztést is okozhat.
Összesen 21, 2 és 7 év közötti gyermek egészségügyi adatait vizsgálták meg, akiknek sürgősségi ellátásra volt szükségük azután, hogy jégkását fogyasztottak. A legtöbb eset 2018 és 2024 között történt, és sok gyereknél már a fogyasztást követő egy órán belül rosszullétet tapasztaltak. A legtöbbeknél eszméletvesztés, valamint magas vérsav- és alacsony vércukor-szint jelentkezett, egyiküknek pedig rohama is volt.
A két ország élelmiszer-biztonsági szakemberei korábban azt javasolták, hogy négyéves kor alatt ne kapjanak jégkását a gyerekek, azonban a mostani vizsgálat fényében ezt a korhatárt 8 évre emelnék.