2025. 01. 06., Hétfő, 10:18

Hétfőtől visszaállt a rend Nagykanizsán és a helyi cég szállítja továbbra is a hulladékot

Péntek este megszületett a megállapodás a nagykanizsai hulladékszállítást eddig végző Viridis-Pannonia NKft. és a Mohu Zrt. között. E szerint a hazai hulladékipar irányításával két éve megbízott Mol-cég korábbi döntésével szemben mégis a városi tulajdonú társaság ürítheti a térség kukáit idén.

Már második napja tüntetők torlaszolják el az utat a kukásautók előtt Nagykanizsán

Már második napja tüntetők torlaszolják el az utat a kukásautók előtt Nagykanizsán

Tüntetők állták el csütörtök reggel a Nagykanizsa és 111 további település szemétszállítását átvevő kaposvári cég telepének kijáratát. Így akartak tiltakozni a kialakult helyzet ellen, és megakadályozni, hogy a kukásautók elinduljanak. A demonstrálók végül egy óráig tartották fel szemétszállítókat,

Az ügy előzménye, hogy a Mohu január elsejével a térség települési szilárd hulladékának elszállításával a szolgáltatást eddig végző Viridis-Pannonia helyett a cég eddigi megbízóját, a térségben „régiókoordinátorként”, hasonló feladatokat is ellátó, szintén önkormányzati hátterű, Kaposvári Hulladékgazdálkodási (KHG) NKft.-t bízta meg. A váltás kevéssé bizonyult olajozottnak: míg a KHG az elmúlt napokban új gépparkkal, de távolról beszállított munkavállalókkal igyekezett elszállítani a szemetet, addig a Viridis Pannonia munkavállalói és szimpatizánsai, demonstrációkon fejezték ki az új kukáscéggel szembeni ellenérzéseiket.

A feladatot korábban ellátó kanizsai Viridis-Pannonia drágábban gyűjtené be a szemetet, veszélyezteti a lakossági rezsicsökkentést – közölte még a megállapodás előtt a Mohu. A nagykanizsai cég vezetése és a polgármester is ismerte ezeket az információkat. Ennek ellenére a Viridis-Pannonia többször akadályozta a munkát Nagykanizsán; bizonyos városvezetők, illetve a cég egyes tisztségviselői félretájékoztatják az alkalmazottakat és a lakosságot - írták.

A Mohu elutasít minden erőszakot, álhírterjesztést, megfélemlítését és a szemétszállítás akadályoztatását. A Mohu a koncessziós szerződés keretében vállalta, hogy a lakosságnak mindenütt rezsicsökkentett áron biztosítja a szemétszállítást. A Viridis-Pannonia által másfél hónapja kínált, 20 százalékkal magasabb ár esetében viszont nem biztosítható, hogy a magas díjak miatt ne a lakosság fizesse meg a különbözetet – fogalmaznak. A Mohut képviselő régiókoordinátor az olcsóbb, költséghatékonyabb, de magas színvonalú ajánlat mellett döntött – írják. A Viridis-Pannonia a munkatársaknak ugyanazt a bért fizetné, mint a kedvezőbb ajánlatot adó KHG.

 

A Viridis-Pannonia, Horváth Jácint DK-s polgármester és a fideszes Cseresnyés Péter is arról adott hírt a Facebookon, hogy pénteken késő délután megszületett a megállapodás a Viridis-Pannonia és a Mohu között. Így a KHG helyett a nagykanizsai cég maradhat a térség hulladékszállítója. A cég közlése szerint a megszokott rend január 6-tól áll vissza.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: