Igazi kuriózum koncertnek lehetnek szem- és fültanúi, akik 2025. február 21-én ellátogatnak a Kaposvári Sportcsarnokba: a 90-es évek egyik legnépszerűbb hazai együttesének ugyanis mind az öt meghatározó tagja színpadra lép. A Kozma Orsi, Szűcs Gabi, Zsédenyi Adrienn (Zséda), Fehér Gábor és László Boldizsár alkotta Cotton Club Singerstől az elmúlt 30 év eddigi legkomolyabb összegzését hallhatjátok a sporiban. Az est társszervezői a Kaposvári Rotary Club, akik a jegybevétel egy részét jótékony célra adományozzák.
Kezdetben az amerikai énekegyüttes, a Manhattan Transfer dalait adták elő, majd fokozatosan bővítették a repertoárt. Később elmozdultak a popzene irányába, kedvelt hazai és külföldi előadók dalainak feldolgozásaival, tematikus műsoraikkal az összes rangos hazai koncerthelyszín színpadán telt házak előtt szerepeltek, de határainkon túl is – elsősorban Németországban és Hollandiában– nagy sikereket arattak.
Népszerűségük csúcsára a Budapest Kongresszusi Központban adott 1999-es koncertjükön jutottak el, az új évezredben azonban sorra léptek ki az alapító tagok. Mígnem 2009 januárjában, a Budapest Sportarénában tartott, valamennyi egykori tagot felvonultató koncertjén a Cotton Club Singers – legalábbis akkor még azt hittük - végleg búcsút intett a közönségének.
Az azóta eltelt másfél évtizedben rajongóikkal együtt, nagyszabású koncertek keretében ünnepelték meg a CCS 20. valamint a 25. születésnapját. De néhány alkalommal a korábban hatalmas sikerrel futó ABBA-, Sinatra-, valamint a Hangosfilm című estjüket is zsúfolásig telt nézőterek előtt adhatták újra elő.
A február 21-i eseményre számos olyan slágerrel készülnek, amelyek az utóbbi években egyáltalán nem voltak hallhatóak. Köztük egy, külön erre az eseményre íródott dallal.
A koncertre készülő egyedi látványvilágú kivetítő a LED technológia segítségével kíséri majd végig a Cotton Club Singers 30 évét