2024. 12. 16., Hétfő, 08:30

Szerelemféltés vezetett bicskázáshoz a Balatonparton

A negyvenes éveiben járó férfi barátnője volt párját szúrta meg egy veszekedés során.

A sértett párkapcsolatban állt alkalmazottjával, akivel a szakításuk után a vádlott alakított ki szerelmi viszonyt.

A sértett 2024 júniusában a Balaton-partra autózott, majd az autóban italozni kezdett, miközben a magánéleti és munkahelyi kapcsolatukról több szöveges üzenetet írt volt párjának, aki ekkor a vádlott társaságában szintén a Balaton-parton tartózkodott.

A vádlott és a nő nehezményezte a sértett üzeneteit, ezért közösen felkeresték a másik férfit, akivel szóváltásba keveredtek, majd a két férfi között dulakodás alakult ki. A vádlott egy kb. 6 cm pengehosszúságú bicskával bal bordaív-tájékon szúrta a sértettet

A sértett ezután egy járókelőtől kért segítséget, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget. A férfit ért szúrás miatt fennállt a közvetetten életveszélyes állapot. 

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását próbaidőre függessze fel.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: