A Kaposvári Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki változatos módszerekkel félszáznál is több sértettnek okozott kárt.
A férfit már többször ítélték különböző csalások miatt végrehajtandó szabadságvesztésre, ennek ellenére 2022 augusztusától bevételeit továbbra is bűncselekményekből egészítette ki.
Barátainak, illetve ismerőseinek valótlanul azt állította, hogy a munkája és ismeretsége révén kedvezményes áron tud beszerezni különböző termékeket, így tűzifát, hústerméket, valamint élő sertést, de olyan is előfordult, hogy művégtagja cseréjére kért pénzt, holott azt az állami egészségbiztosítás térítésmentesen biztosította neki
A vádlott a csalássorozattal összesen 55 sértettet csapott be: volt olyan, akit több mint 700.000,-Ft kár ért, de előfordult olyan is, hogy a vádlott kisebb összegekre utazva egyszerre nagyobb számú sértettet vezetett meg, így például
az egyik iskola tanáriját kiplakátoltatta azzal, hogy egy húsüzem vezetőjeként a karácsonyi ünnepek előtt dolgozói kedvezménnyel tud húst szerezni, amivel 29 sértettet vert át
A közel 3 millió forint összegű kárt okozó vádlottat végül a kaposvári nyomozók 2024 januárjában őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványára a letartóztatását is elrendelték, jelenleg azonban a Fonyódi Járásbíróság korábbi ítéletével kiszabott börtönbüntetését tölti.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a többszörös és különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, vagyonelkobzás alkalmazására, valamint a sértetteknek okozott kár megtérítésére tett indítványt.