Szombaton este kerül oppozícióba, vagyis a Földdel való szembenállásba a Jupiter. A gázóriás fényessége ekkor lesz a legnagyobb, de a jelenség több szempontból is különleges lesz.
Az oppozíciónak nevezett jelenség a földpályán kívül keringő bolygóknak egy kitüntetett helyzete. Ekkor a Földről nézve a planéta pontosan a Nappal ellentétes oldalon van, tehát a Föld a Nap és a bolygó közé kerül. Ilyenkor van a legközelebb hozzánk, ezért ekkor látszik a legnagyobbnak és legfényesebbnek
A Naprendszer legnagyobb bolygója szombaton 17 órakor már látható lesz a keleti égbolton, 10 fokkal a horizont felett, bár ekkor még alacsonyan jár majd. Teljes fényességében 19 órától ragyog majd fel a keleti égbolton, 30 fokkal a horizont felett. Mivel az égitest 9 óra 55 perc alatt fordul meg a tengelye körül, így a hosszú éjszaka során mindvégig látható lesz a teljes felülete.
A Jupiter ezen az estén szabad szemmel is látható lesz, azonban teljes szépsége távcső segítségével lesz észlelhető, százszoros nagyítással jól kivehetővé válnak majd a fehér bolygó bordós-barnás felhősávjai