Az MKIF, azaz a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tett közzé Facebook oldalán egy videót, amiben egy sofőr figyelmetlensége miatt 7 autót tört össze az M7 autópályán.
Ahogy a bejegyzésben írják, a környéken jó látási viszonyok uralkodtak és az útszakasz is könnyen belátható volt, a lassító sávon forgalmi okok miatt előbb lassítottak, majd meg is álltak a járművek. Ezt nem vette észre a távolból érkező platós teherautó sofőrje,az utolsó pillanatban már fékezett, és elrántotta a kormányt, de ekkor már késő volt – belerohant a sor végén álló személyautóba és ezzel a lendülettel összetolta a várakozó kocsisort.
A figyelmetlenség eredménye:
- 2 könnyebb sérült
- A balesetben résztvevők lelki és testi épségének kockáztatása
- 7 összetört autó
- 2 órán át tartó forgalomkorlátozás a helyszínelés, törmelékek eltakarítása és a műszaki mentés idejére
- Több kilométeres torlódás, ezáltal jelentős időveszteség az autópályán közlekedőknek