Több kategóriában választták meg a legjobbakat, a gyermekek kedvenc szaloncukrait is díjazták.
Idén ötödik alkalommal rendezték meg Az Év Szaloncukra versenyt, melyen az összes hazai szaloncukorgyártó indulhatott.
Az Év Szaloncukra díj mellett idén több új kategóriában versenyezhettek a résztvevők. A kóstolókat ezúttal is a Facebookon választották ki, ám a zsűrizésben a civilek mellett meghívott sztárok – a Szeretem a csokit TikTok-csatorna videós párosa -és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítettek a szaloncukrok minősítésében.
Ismét nevezhettek a szakmai kategóriában is a gyártók, egyenként három szaloncukorral. A mesterzsűri mellett a gyerekek idén is külön fókuszba kerültek a Gyerekek kedvence kategóriával, amiben csak gyerekek kóstolták a gyártók által külön nekik szánt szaloncukrokat.
- A győzteseket 157 szaloncukor közül választották ki.
- A zsűrizésben több mint 300 kóstoló segített.
- A kóstolásokra több mint 7000 szem szaloncukrot osztottak ki.
Az “ízek versenyében” idén a legkedveltebb szaloncukor-fajta, a zselés kiemelt kategória volt. Új ízkategóriaként jelent meg a sós karamella, az alkoholos italok ihlette szaloncukrok, valamint a desszert ihlette szaloncukrok kategória is.
Az Év Szaloncukra verseny eredményei
- Stühmer – körtezselés-muskotályos szaloncukor
- Gyulai Kézműves Cukrászda – Bailey’s-kávé szaloncukor
- Sulyán Cukrászda – mogyorókrémes chipses nugát szaloncukor
- Gyulai Kézműves Cukrászda – Bailey’s-kávé szaloncukor
- Szent Korona Cukrászda – Frittmann vörösboros málnás szaloncukor
- Szent Korona Cukrászda – Pilvax – Petőfi 200 sós karamellás kávés szaloncukor
- Szamos – feketeribizli gyümölcszselé szaloncukor étcsokoládéval mártva
- Szamos – málna gyümölcszselé szaloncukor étcsokoládéval mártva
- Szerencsi Bonbon – RETRO étcsokoládéval mártott gyümölcsízű zselés szaloncukor
- Chocofive Kft. – robbanócukros szaloncukor
- Sulyán Cukrászda – robbanócukros popcornos fehér csokoládé trüffel szaloncukor
- Ricsi Cukrászda – Kinder szaloncukor
- Demeter Chocolate sós karamellás szaloncukor
- Gyulai Kézműves Cukrászda – Bailey’s-kávé szaloncukor
- Chocofive Kft szilvásgombóc – szilvás fahéjas szaloncukor
- Hóvirág Fagylaltbár – barackos-mogyorós szaloncukor