2024. 10. 14., Hétfő, 12:47

20 ezer forintos helyszíni bírság vagy lelőlek titeket - Két álrendőr fenyegetett fiatalokat a Balatonon

Civil ruhás zsaruknak adták ki magukat.

Október 12-én éjfél körül egy siófoki üzlet parkolójában három fiatalkorú szórakozásból bevásárlókocsival lökdöste egymást, amikor megállt mellettük egy autó, amit egy nő vezetett. Utasa egy férfi volt, aki megfenyegette a fiatalokat, hogy három másodpercük van átadni az okmányaikat, majd kifizetni a 20 ezer forintos helyszíni bírságot, különben fogdába szállítás helyett lelövi őket.

A fiúknál nem volt pénz, egyikük pedig a közeli bankautomatából mindössze 10 ezer forintot tudott levenni, és miután azt átadták, az álrendőrök elhajtottak.

A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket másnap elfogtak és előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra, autójukat pedig lefoglalták. A 23 éves ságvári férfit, és a szintén 23 éves élettársát rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételüket követően kezdeményezték a letartóztatásukat.

Figyelem!
A valódi rendőröket egyenruhájuk és jelvényük, a civil ruhás nyomozókat arcképes rendőrigazolványuk és szintén sorszámozott jelvényük igazolja, készpénzt pedig még helyszíni bírság kiszabásakor sem vesznek át! Amennyiben úgy érzi, hogy valaki megpróbálja becsapni, megkárosítani, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: