2024. 05. 08., Szerda, 07:32

Nem köszöntek neki a gyerekei, beszólt nekik, a nevelőapa fakaróval vett revansot

A nevelőapa és a vér szerinti apa között támadt nézeteltérés, súlyos testi sértés lett a vége.

A sértett 2023 karácsonyán láthatásról vitte vissza gyermekét a vádlott otthonához, mivel korábbi házastársa már a terhelttel élt együtt és közös gyermekeiket is ők nevelték. 

A vádlott és a sértett között azonban a fiú bekísérésekor azért keletkezett konfliktus, mert az otthon lévő gyerekek nem köszöntek a sértettnek és ő ezt nehezményezte

A terhelt a sértetti megjegyzéseket hallva a férfi után ment, majd az utcán egy fakarót magához véve, közepes erővel a sértettet először homlokon, majd álcsúcson ütötte vele. Bár a sértett próbált védekezni, de a vádlott ököllel az orrán is megütötte, ami miatt a sértett orrcsontja eltörött. Végül a sértett el tudott gépkocsijával hajtani a helyszínről, azonban rövid időn belül rendőri segítséget kért, akik a rosszul lévő férfihoz mentőt hívtak.

 

A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be. Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a terhelttel szemben.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: