2024. 05. 08., Szerda, 07:56

Mégsem támogatják saját képviselőik javaslatát a gyónási titoktartásról

Kicsit zavar van a gépezetben.

Egészen elképesztő törvényjavaslat jelent meg tegnap a parlament honlapján, mely alapján az egyházi személyeknek nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, hogyha arról gyónás útján szereztek tudomást. Nem csak maga a javaslat, de annak az indoklása is rengeteg kérdést felvet, a szöveg szerint azért akarják kivenni a jelzési és együttműködési kötelezettség alól a gyónás során megismert információkat, mert

ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel.

 

A telex.hu a cikkében rávilágít, hogy a módosítási javaslat többi része azt taglalja, hogy a különböző állami szerveknek, köznevelési intézményeknek és gyermekvédelemben dolgozó szakembereknek milyen jelzési vagy kezdeményezési kötelezettségeik vannak, illetve milyen következményekkel jár, ha a javaslatban meghatározott időben belül nem tesznek eleget ennek vagy nem tesznek feljelentést. Mint írják, a javaslatban külön nevesítik, hogy a gyermekjóléti szolgáltató munkatársát vagy a gyámhatósági ügyintézőjét büntetőjogi felelősségre lehet vonni, ha legkésőbb három munkanapon belül nem kezdi meg a kiemelt veszélyeztetésre vonatkozó jelzés kivizsgálását.

Ebből maradtak volna ki a javaslat alapján az egyházi személyek, azonban szerda reggel a Fidesz-frakció egy közelményt adott ki, miszerint nem támogatják Dunai Mónika fideszes képviselő javaslatát.

 

Dunai Mónika képviselőtársunk tegnapi javaslata szigorít, a fegyelmi felelősségre vonást és a büntetőjogi következményeket is kiterjeszti a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamennyi tagjára, ha azok elmulasztják jelzési kötelezettségüket egy gyermek veszélyeztetettségének észlelése esetén. Kivételek ez alól nem lehetnek sem egyházi, sem alapítványi, sem egyéb fenntartású intézményekben. Ezt támogatjuk. A gyónási titokra vonatkozó részt azonban nem, mert annak jelenlegi szabályozása elegendő, módosítása szükségtelen - olvasható a párt közleményében.

 

Tegnap az ügyben nagyon hamar heves tiltakozás indult el, az aHang felületén indított petícióban fél nap alatt közel 2 ezren követelték, hogy vonják vissza a javaslatot.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: