2024. 01. 09., Kedd, 15:02

Két barát kapott össze Marcaliban egy hotelban, még a berendezést is egymáshoz vágták

A huszonéves fiatalok kicsit túltolták az estét.

Két húszéves fiatal miatt volt hangos egy marcali hotel kávézója 2024. január 6-án 22 óra körül. A barátok békésen italoztak együtt, amikor összevesztek valamin, és egymásnak estek. Kis idő elteltével már a földön ütötték-verték egymást, miközben a helyiség bútorait is széthajigálták. A verekedést akkor fejezték be, mikor a pultos értesítette a rendőrséget. A garázdáknak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseik keletkeztek. A körzeti megbízottak január 8-án elfogták a feltételezett elkövetőket, és előállították őket a Marcali Rendőrkapitányságra.

A nyomozók a 20 éves H. Martint és Cs. Lászlót garázdaság vétsége miatt hallgatták ki, vallomásukban elismerték a bűncselekmény elkövetését, és mindketten azt mondták, hogy ittasságuk miatt nem emlékeznek rá, mi volt a nézeteltérésük oka.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: