2024. 01. 04., Csütörtök, 11:03

Csekk! 85 éves lett Korda Gyuri bácsi

Isten éltesse sokáig! 

1939. január 4-én született Budapesten Klein György néven. Több mint hat évtizedes pályafutással a háta mögött a magyar tánczene egyik legismertebb előadója, emellett mint televíziós pókerközvetítő is sikeres, amivel nemcsak saját, hanem a játék népszerűségét is növelte. Kártyaszenvedélyéhez legendák fűződnek, hiszen mindenki Korda Gyurija olyan átéléssel közvetítette a pókert, mint azt senki soha.

Csekk! Jó' van, jó' van, Dzsoni! 

Dzsoni a testvérem lettél!

Első országos sikerét 1960-ban Nádas Gábor-Fülöp Kálmán Szeretni kell című dalával aratta, így az 1960-as évek elején az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. 

A fonogram-díjas énekes rengeteg elismerést zsebelt be az évek alatt, többek közt 2002-ben Záray Márta-Vámosi János-díjat, 2004-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet kapott. 2005-ben “nagy népszerűségnek örvendő művészi pályafutása elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át.

2007-ben Artisjus zenei életműdíjas lett, ugyanebben az évben Balázs Klárival együtt az ő kézlenyomata is felkerült a Magyar Rock Csillagok Falára. 2017-ben Szenes Iván életműdíjjal, 2018-ban Emberi Hang életműdíjjal jutalmazták feleségével együtt. Tavaly Balázs Klárival közösen megkapták a MAHASZ Fonogram Életműdíját, s Budapest II. kerületének díszpolgárai lettek.

Nevéhez számtalan sléger fűződik, köztük a Fehér galamb, a Gyöngéden ölelj át és még sok más. Zárásképp pedig ünnepeljük Gyuri bácsit mindenki kedvencével: 

Reptér!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: