„Akkora a sztrájk támogatottsága a megyében, hogy itt nincs mit tennie a Volánnak” – A Mérce meglátogatta az ország legkeményebb sofőrjeit.
Sajnos Magyarországon az a jellemző, hogy ritkaságszámba megy, hogy egy szakma kiáll magáért és sztrájkba kezd, de ennél is ritkább, hogy egy sztrájk magas részvétellel zajlik.
Ahogy mi is megírtuk, December 10-11-én volt a Volánbusz sofőrjei a leghosszabb sztrájkja, méghozzá a rendszerváltás óta, ami önmagában is siker. Dobi István szakszervezeti vezető viszont csak részben lehetett elégedett a munkabeszüntetők arányával. A 39 százalékos országos sztrájkhajlandóság megyénként eltérő volt.
95 százalékos részvételével a többi megye közül leginkább Somogy tűnt ki, itt szinte minden buszsofőr sztrájkba lépett.
A Mérce Kaposvárra jött, hogy megtudja, mi a somogyi buszsofőrök titka.
A vonattal érkező riporter a kaposvári Petőfi téren találkozott a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) Somogy megyei titkárával és három sztrájkoló buszvezetővel.
Arra a kérdésre, hogy mit szólnak ahhoz, hogy Lázár János miniszter sokallja a 25 százalékos alapbéremelés követelésüket, azt felelik, hogy:
Nem szeretnének politizálni”. De azért azt is megjegyzik, hogy: „Mi meg az ő bérét sokalljuk”.
Az ország legkeményebb sofőrjei
Somogyban 2010 óta működik helyi szakszervezet, a tagok ennek a viszonylag réginek mondható szerveződésnek, és a munkavállalók összetartásának tudják be, hogy kimagasló számban vesznek részt a sztrájkban.
Itt a megyében olyan az ellenállás, olyan magas a támogatottság, hogy még azok is sztrájkba léptek volna, akik épp szabadnaposak voltak. Akkora a sztrájk támogatottsága, hogy a munkáltató helyben tehetetlen:
Ez akkora arány, hogy nincs mit tenni.
A sofőrök bruttó 400-420 ezer forintot keresnek, a szakszervezeti titkár szerint évi 400 óra túlórával, vagyis „15 hónapnyi munkával”.
„Nagyon sok túlóránk van, 250 órákat itt vagyunk egy hónapban”
– teszi hozzá egy dolgozó. Munkakörülményeikkel sem igazán elégedettek, sok busz szervízigényes, a javíttatás pedig nehézkesen megy.
A Volánbusz országos szakszervezete, a SZAKSZ már tavaly óta lebegteti a sztrájk lehetőségét, a kaposvári sofőrök mégis tiltakoznak, amikor azt kérdezi a riporter, hogy régóta szeretnének-e sztrájkolni:
Nem szeretnénk. Minket belekényszerítettek azzal, hogy nem adtak ajánlatot. Szándékosan húzzák az időt. Még az sem biztos, hogy egyáltalán akarnak emelni. De az biztos, hogy ha akarnának is, akkor is csak nevetségesen. Mint a postásoknak, akiknek 3 százalékot ajánlottak.
A beszélgetésnek ezen a pontján az egyik sofőr mégis visszautalt első, Lázár Jánosra vonatkozó kérdésre:
Személy szerint egyébként felháborít, hogy sokallja a fizetésünket. Tök mindegy, hogy kicsoda. Én azt gondolom, hogy mindenkinek a lehetőség adott, kipróbálhatja, hogy milyen ennyi túlórával ennyit dolgozni, és akkor lehet, hogy ő sem sokallná ezt a pénzt. Azért, amit ő sokall, nekünk elég keményen helyt kell állni napról napra, hónapról hónapra.
A döbbenetes mennyiségű túlóra megtagadása, ennél a munkáltatónál sem valós opció.
Ezekbe a túlórákba mi bele vagyunk kényszerítve, az emberhiány miatt. Meg a pénz miatt is. Ha most valaki azt mondja, hogy köszönöm, én nem akarok túlórázni, sokáig nem fogja tudni csinálni. Ha nem túlórázik, akkor annyi is a pénz. Akkor majd mennyit keres, 240 ezer forintot? Magyarországon mire elég az?
A fizetésünk nagyon nagy hányada igazából túlórából van.
A sofőröknek ezért is lenne fontos, hogy az alapbérük növekedjen, ne pedig a túlórapénzük, és ne is a pótlékaik vagy az üzemanyag-megtakarításból származó pénzük, mert azok „egy tollvonással elvehetők”.
Azért adják, hogy legalább ennyien meglegyünk. Hogyha ezt nem adnák, ennyien se lennénk. De ha adnának normális fizetést, akkor lennénk, amennyien kell.
A munkaerőhiányra tehát egyértelműen az alapbér érdemi növelése a megoldás a dolgozók szerint, akik különösen fájlalják, hogy nem csak a nyugat-európai bérekhez képest marad alul a fizetésük, de tudomásuk szerint még Szlovákiában is többet keres egy autóbuszvezető.
Jelen körülmények közt a volánbusz sofőrök viszont azzal is megelégednének, ha legalább a bérük vásárlóerejét meg tudnák őrizni az infláció közepette.
