2023. 12. 05., Kedd, 16:47

Eláruljuk a gyereknek, hogy nincs Mikulás?

Holnap itt a Mikulás, majd december 24-én megérkezik a Jézuska is.

Ebben az időszakban egyre több szülő bizonytalanodik el, hogy vajon traumát okoznak e, ha elmondják a gyerekeknek, hogy nem a Mikulás vagy a Jézuska hozza az ajándékot.

A mese, a fantázia, a látszat a gyermek számára mást jelent, mint egy felnőttnek. Csak úgy tudjuk hitelesen megválaszolni azt a kérdést, miszerint kárt okozunk-e Mikulással vagy a Jézuskával a gyerekünknek, ha egy pillanatra magunk is gyerekké válunk újra

mondja Makai Gábor pszichológus a hvg.hu-n.

Bele kell helyezkednünk a gyermek fantáziavilágába és megpróbálni az ő fejével gondolkodni.

A Mikulás egy olyan szimbolikus lény, amiben minden gyerek hisz. A Mikulásban való hit fontos alapköve a gyerekek igazságról és jóságról való gondolkodásának, hiszen a mesék jelentős részében a jó győzedelmeskedik – ahogy a Mikulás is a „jó” gyereknek hoz ajándékot.

A gyermek biztonságérzetét erősíti, ha fel tud ruházni valakit – ebben az estben a Mikulást vagy a Jézuskát – olyan erővel, tulajdonságokkal, amelyekkel a gyermek még nem rendelkezik, viszont szentül hiszi, hogy el tud jönni, és ha kell, megvédi őt mindentől, amitől fél.

A gyermekpszichológusok többsége a realitással szemben a mesevilág mellett teszi le a voksát.

A legtöbb gyermek, aki a képzelet kizárásával, mesék nélkül nő fel, általában boldogtalan felnőtté válik. A Mikulás és a Jézuska melletti döntés javára szól, hogy ha csak egy percre is, mi felnőttek is gyakran szeretnénk képzeletbeli világokban élni. Miért fosztanánk meg a gyermekünket ettől?

A szülők tanácstalanságát mutatja, hogy néhány tévhit masszívan tartja magát a Mikulással kapcsolatban:

1. Nem igaz, hogy a gyermek traumatizálódik, ha a testvére vagy az osztálytársa elárulja, hogy nem is létezik a Mikulás.

Ez alapvetően hibás gondolatmenet. A gyermek fejében addig él a Mikulás, amíg meg nem tudja különböztetni a valóságot a mesevilágtól. Ez pedig általában hat-hétéves korra tehető.

2. Nem igaz, hogy a gyerekek nem hisznek a Mikulásban, és hogy mi felnőttek erőltetjük rájuk.

Minden gyermek hisz a mesében, a Mikulás is mesebeli figura. Addig, amíg a gyerek a mesebeli világban él, ahol a fantázia, a látszat dominál (ez így helyes és természetes), biztonságban van és megéli, hogy ő maga tartja kézben a történéseket.

3. Nem igaz, hogy becsapjuk és hülyének nézzük a gyereket, ha fenntartjuk, hogy létezik a Mikulás és a Jézuska

Ne gondoljuk, hogy eljön az a időpont, amikor leülünk a gyerekünkkel, veszünk egy mély lélegzetet és kimondjuk, hogy a Mikulás nem létezik. A gyermek mentális fejlődése során maga fogja összerakni a képet.

4. Iskolás korban már egyik gyerek sem hisz Mikulásban

A realitásérzék megszilárdulása tehát egy folyamat, így a Mikulás fogalmának változása is egy folyamat.


Egy felmérés szerint a négyéves gyerekek 85 százaléka, a hatéves gyerekek 65 százaléka, míg a nyolcéves gyerekek csupán 13 százaléka hisz a Mikulásban.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: