2023. 11. 08., Szerda, 12:24

600 embert vágott át kamu álláshirdetésekkel egy csaló

Külföldi munkát, vagy otthonról végezhető munkát ígérő csaló csapott be mintegy hatszáz embert.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint tavaly nyáron indult nyomozás adatai szerint a 38 éves

budapesti illetőségű gyanúsított az egyik legnagyobb közösségi médiaoldalon hirdetett, a jelentkezőkkel felvette a kapcsolatot, és a munkától függően 4500 és 20.000 forint közötti díj előre utalását kérte tőlük.

A hirdető közel egy éven át zavartalanul végezhette kártékony tevékenységét, ezalatt több millió forinthoz jutott, majd elérhetetlenné vált a sértettek számára. A nyomozók a csalással gyanúsított feltételezett elkövetőt elfogták, őrizetbe vették, bankszámláját zárolták, lakhelyén kutatást tartottak, valamint kezdeményezték letartóztatását. A rendőrök a számlaforgalmi adatokat elemezve felkutatták az ügy 593 áldozatát, melynek eredményeképp a férfit ennyi rendbeli csalás bűntett és vétség elkövetésével gyanúsították meg.

A rendőrség lezárta a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: