2023. 07. 13., Csütörtök, 10:10

A Barcelonát is megjárt játékos igazolt Kaposvárra

A portugál Marta Hurst Kaposvár női röplabdacsapatának újabb légiósa.

Egy portugál szélső ütővel erősít a KNRC a 2023/24-es szezonra. A spanyol élvonalból érkező 31 éves játékos - aki többek között a Barcelona csapatát is megjárta - így nyilatkozott:

 

- Még általános iskolában kezdtem el röplabdázni, majd hamarosan már a portói Regionális Nemzeti Válogatottban találtam magam. Ezt követően 2009 körül már az ifjúsági válogatottban játszottam, azóta pedig rendszeres tagja vagyok a Portugál Nemzeti Válogatottnak, immár 90. alkalommal játszottam Portugália színeiben, amire nagyon büszke vagyok.

- Mindezek mellett több portugál klubnál is megfordultam, kétszer megnyertem a Portugál Bajnokságot, valamint kétszer a Portugál Kupát.

2016-ban hagytam el a hazámat, hogy Spanyolországban is kipróbáljam magam, ekkora kerültem a Barcelonához, majd a Haro Rioja Voleyhoz, végül pedig a Club Voleibol Haris tagja voltam.

- Innen Olaszországba vezetett az utam az Olbia csapatához, majd 2 évig visszatértem még a spanyol Harohoz. Ezt követően jött Németország, itt a Bundesligában játszottam az USC Münster csapatánál, majd az elmúlt szezonban ismét Spanyolországban voltam, a CV Sayre csappatában játszottam, végül a bajnokság 2. legjobb pontszerzője lettem.

Az Egyesült Államokból érkező feladó alakíthatja a KNRC jövő évi játékát

Az Egyesült Államokból érkező feladó alakíthatja a KNRC jövő évi játékát

A brazil Adriani Vilvert után egy újabb brazil játékos érkezését jelentette be Kaposvár női röplabdacsapata.

- Tavaly nyáron Vincent már kapcsolatban állt az ügynökömmel, így amikor idén nyáron újra érdeklődést mutattak irántam már nagyon bíztam benne, hogy végre együtt tudunk majd dolgozni. Szerencsére ez most sikerült is, így Magyarország felé vehetem az irányt, és nagyon izgatottan várom az új szezont egy számomra teljesen új versenysorozatban, méghozzá a Kaposvár színeiben! 

Azt tudni kell, hogy még soha nem jártam Magyarországon, így gondolhatjátok mennyire izgatott vagyok, hogy megismerhetek egy teljesen új kultúrát, embereket, szurkolókat! Nagyon várom már.

- Magamtól azt várom, hogy kellő tapasztalatot hozzak a csapatba. Tudom, hogy vagy néhány nagyon fiatal játékosunk, akik remélhetőleg sokat tudnak meríteni a tapasztaltabb játékosok tudásából, mint például az enyémből is, remélem tudok nekik segíteni. Valamint azt is szeretném, hogy én is sokat tanulhassak a csapattársaimtól, az edzői stábról, és még magasabb szintre emelhessem a röplabdázásom. Tudni kell rólam, hogy nagy bennem a versenyszellem, minden szezonban fejlődni szeretnék de a legfontosabb, hogy a csapatot győzelemhez segítsem, ezért mindig 100 %-ot fogok nyújtani a pályán!

Üdv Kaposváron Marta!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: