2023. 07. 06., Csütörtök, 11:23

Megtépte és megütötte a feleségét, majd a fejét a buszmegálló üvegfalába verte

A rendőrök vetettek véget a bántalmazásnak.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába július 5-én 16 óra körül segélyhívás érkezett, miszerint az egyik marcali autóbuszmegállóban egy nőt bántalmaznak.

A fékevesztett férfi az asszonyt több alkalommal arcon ütötte, tépte a haját, valamint beleverte a fejét a buszmegálló üvegfalába, ami a környéken tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltett.

Végül a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget a bántalmazásnak, majd a 28 éves helyi férfit előállították a rendőrkapitányságra. A sértett az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrök megállapították, hogy a férfi korábban már többször is bántalmazta az élettársát, ezért a nyomozók a T. Benjamint kapcsolati erőszak bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Kérjen segítséget!
&#13; <div>&#13; <p>Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívón!</p>&#13; </div>&#13;
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: