2023. 05. 31., Szerda, 13:04

Kézifékkel akart megállni, betonhídfőnek ütközött - Két gyereke be se volt kötve

A két éves fiú a jobb első ülésen, egy éves öccse anyja ölében utazott, gyerekülés és biztonsági öv nélkül. Mindkettejüket kórházba kellett szállítani.

A baleset adatai szerint május 27-én 12 óra 20 perc körül Somogyszentpál belterületén személyautóval közlekedett egy férfi. A sofőr úticéljához közeledve a kézifék segítségével próbált megállni, de elvesztette uralmát az autó felett, majd egy beton hídfőnek ütközött.

Az egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a 47 éves helyi lakos nem rendelkezik vezetői engedéllyel, a forgalomból ideiglenesen kivont autóval pedig hatósági jelzések nélkül közlekedett. A járműben utazott még a férfi élettársa, valamint két gyermeke is.

A nagyobbik fiú nemrég lett két éves, ő a jobb első ülésen, a kisebbik - aki még egy éves sem múlt – hátul az élettárs ölében utazott. A kocsiban gyermekbiztonsági ülések nem voltak, és senki sem használta a biztonsági övét.

A balesetben a járművezető, illetve a két kisgyermek is megsérült, a gyermekeket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A balesetvizsgálók a férfi ellen eljárást indítottak.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: