2023. 05. 25., Csütörtök, 09:31

Kis híján frontális balesetet okozott, megállás nélkül továbbhajtott

A Kaposvári Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy másik autóval történt ütközés után nem tett eleget a megállási kötelezettségének.

A férfi 2022 novemberében a kora esti órákban Marcali környékén vezetett egy bérelt autóbuszt, amikor az egyik kanyarban érintőlegesen összeütközött a német állampolgárságú sértett által vezetett terepjáróval, melyben a sértett a feleségét szállította utasként. Az ütközéstől az autóbuszon a másik gépkocsitól származó festékfelkenődések és karcolások keletkeztek, míg

a sértett által vezetett személygépkocsi bal oldali külső visszapillantó tükrét akkora ütődés érte, hogy az betörte a bal oldali első ablaküveget, amelynek szilánkjai a jármű utasterében szóródtak szét.

Annak ellenére, hogy a vádlott az ütközést észlelte, a helyszínről megállás nélkül továbbhajtott anélkül, hogy a sértett állapotáról meggyőződött volna, holott a férfinak az
utastérbe csapódó üvegszilánkok felületes hámsérüléseket okoztak

A vádlott ehelyett a busszal annak telephelyére hajtott, majd hazament.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: