2023. 05. 08., Hétfő, 08:09

Tömegverekedés tört ki a szombati Toponár meccsen, a nézők támadtak rá egy játékosra

Még a sokat látott magyar futballban is ritka nagy botrány volt a hétvégén. A Toponár - Kadarkút megyei I. osztályú mérkőzést kellett félbeszakítani a pályán történt tömegverekedés miatt.

Félbeszakadt a szombati Toponár - Kadarkút Megye I-es mérkőzés: a hazaiak 3-1-es vezetésénél, a 71. percben ugyanis két toponári néző berohant a pályára, és megtámadta a kadarkútiak egyik játékosát. A vendégek megpróbálták megvédeni társukat, a dulakodás közben azonban Kovács Krisztián megsérült: a homloka és a keze is felszakadt, kórházba kellett mennie.

Pandur Ádám, a Kadarkút vezetőedzője az eset után az öltözőbe hívta a csapatát, mert nem érezte biztonságosnak a folytatást, nem érezte biztosítottnak játékosai testi épségét, így az összecsapás félbeszakadt. Később közölte, hogy a két támadót már feljelentették, őket egy „közeli kocsmából vitték el a rendőrök”. Pandur Ádám úgy fogalmazott:

De tudja, hogy mi a legszörnyűbb ebben az egészben? Az, hogy mindenáron rá akartak venni bennünket, hogy folytassuk a mérkőzést… Nem is vettem át a jegyzőkönyvet. Gyaníthatóan ők teljesen más szemszögből közelítik meg a történteket. Mi azért bízunk – és töretlenül kitartunk – az igazunk mellett.

Az egyik pályán lévő játékos így kommentálta a történteket az egyik poszt alatt:

https://www.facebook.com/photo/?fbid=699244772209389&set=a.126190766181462

 

A Kadarkút a bajnoki tabella 4. helyén áll jelenleg, míg a Toponár a 8. a bajnokságban.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: