2023. 05. 05., Péntek, 09:48

175 tonna fémet gyűjtöttek össze engedély nélkül, 29 millió forintot kerestek vele

A Kaposvári Járási Ügyészség különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a házaspárral szemben, akik összesen több mint 175 tonna fémet halmoztak fel illegális „telephelyükön”.

Engedély nem volt, az udvaron bontottak és válogattak

Az ehhez szükséges engedélyek hiányában a harmincas éveiben járó nő és férje elhatározták, hogy fémhulladék feldolgozása útján fognak pénzhez jutni. 2021 januárjától az általuk nem sokkal korábban, kiskorú gyermekük nevére megvásárolt kaposvári ingatlanon, közel másfél éven keresztül gyűjtötték a hulladékot, amit aztán az udvaron szétbontottak és szétválogattak, majd környékbeli fémkereskedelmi telephelyeken adtak le.

A közelben lakók nem díjazták az állandó flexelést

Ilyen módon a házaspár rövid időn belül majdnem 29 millió forint jövedelemre tett szert. Tevékenységük – és különösen az ennek kapcsán sok esetben hétvégén, illetve ünnepnapokon járó zaj – azonban előbb a közelben lakók, majd a hatóságok figyelmét is felkeltette

ezért az összehangolt helyszíni ellenőrzést követően a vádlottakat végül az engedély nélküli fémkereskedelmi tevékenység végzésétől eltiltották, és velük szemben büntetőeljárás is indult.

 

Börtön, vagyonelkobzás, járművezetéstől eltiltás

 

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a nővel szemben felfüggesztett, büntetett előéletű férjével szemben pedig végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a vádlottakat – akik a hulladékot minden esetben autóval szállították a fémkereskedelmi telephelyekre – a közúti járművezetéstől tiltsa el, illetve velük szemben vagyonelkobzást is rendeljen el.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: