2023. 04. 21., Péntek, 09:39

Milliókkal húzta le hiszékeny áldozatait a kaposvári szélhámos

A könnyen befolyásolható sértettek jóhiszeműségét kihasználva összesen közel négymillió forint kárt okozott.

Egymás után írta a tartozom neked cetliket

A harmincas éveiben járó férfi 2020 januárjától kezdődően különböző valótlan indokokra hivatkozva

rávette az egyik sértettet arra, hogy a saját nevében mobiltelefon előfizetéseket kössön, használati cikkeket vásároljon, hiteleket vegyen fel, vagy kölcsönt adjon részére

Esze ágában nem volt törleszteni

A kölcsönösszegeket ezután a vádlott költötte el, és az előfizetéseket, valamint a túlnyomórészt hitelre megvásárolt készülékeket – így mobiltelefonokat, a televíziót, a porszívót, de még a gáztűzhelyet – is kizárólag a vádlott használta, aki azonban a törlesztőrészleteket a sértettnek tett korábbi ígérete ellenére nem fizette meg, ezért az így felhalmozott adósságot később a sértettnek kellett rendeznie.

Több mint egymillió munka ígéretért

A vádlottnak ezen túlmenően azért is felelnie kell a bíróság előtt, mert 2021 novemberében Kaposvár belvárosában megszólította a másik, mentális állapotából kifolyólag szintén könnyebben becsapható sértettet, akinek

valótlanul azt állította, hogy munkát tud szerezni a részére. A közbenjárásáért több részletben összesen 1.250.000 forintot kért a sértettől annak ellenére, hogy munkalehetőséget nem állt szándékában biztosítani a sértett részére, illetve ilyen előzetes befizetést a vádlott által említett munkáltató sem kér a leendő munkavállalóktól.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal kötelezze a férfit a sértetteknek okozott kár megtérítésére is.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: