2023. 04. 05., Szerda, 13:23

Ezúttal Kaposmérőben vitték le egy parkoló autó tükrét, keresik a rendőrök

Egy út szélén parkoló autó tükrét találta el egy ismeretlen autós kedden Kaposmérőben, most a rendőrség keresi.

Ismeretlen személy egy általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel 2023. április 4-én 8 óra 25 perc és 8 óra 30 perc között Kaposmérőn, a Rákóczi utcában anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr nekiütközött egy szabályosan leállított személyautónak, amelynek következtében a jármű bal oldali visszapillantó tükre megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül – vélhetően Kaposújlak irányába - elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: