2023. 03. 21., Kedd, 12:58

Meglátogatta volt élettársát majd italozás közben megölte annak új párját

A Somogy Vármegyei Főügyészség eredményes fellebbezése folytán súlyosították annak a férfinak a büntetését, aki ellen korábban halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat lényege szerint a férfi 2021 évben felkereste volt élettársát, akivel kapcsolatuk megszakadása ellenére is jó viszonyban maradt. A férfi a nap nagy részét volt élettársa otthonában töltötte, ahol előbb beszélgetni, majd italozni kezdett a nő jelenlegi párjával, a későbbi sértettel. 

A vádlott az elfogyasztott alkoholtól egy idő után agresszívvé vált, és kötekedni kezdett korábbi párjával, majd a sértettel is, akit rövid szóváltást követően két alkalommal ököllel fejbe ütött, majd a földre került férfi koponyájának bal oldalába rúgott, melytől a sértett azonnal elveszítette az eszméletét.

Az asszony hiába hívott azonnal orvosi segítséget, a bántalmazott férfi 2 nap múlva a szakszerű ellátás ellenére is elhunyt a kórházban, melynek közvetlen oka a vádlottól elszenvedett bántalmazás következtében kialakult agyalapi verőér folytonosságának megszakadása volt.

Az eljárás során letartóztatásba került vádlott bűnösségét a Kaposvári Törvényszék a váddal egyezően állapította meg, ezért őt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, mely ellen a Somogy Vármegyei Főügyészség a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla egyetértett az ügyészi fellebbezéssel, és a 2023 februárjában kihirdetett jogerős ítéletével a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés és közügyektől eltiltás tartamát egyaránt 6 évre súlyosította.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: